Az Istenek megúnják érdemtelen, buta csoportokat boldogságra úgyszólván szüntelen kényszeríteni…
Tegye csak mindegyik maga kötelességét, s ne valami egyebet, hanem azt ugyan emberül.
Tanácskozzunk, fáradjunk s cselekedjünk, s csak ne kívánjuk még azt is, hogy a kormány érettünk szántson, vessen, s csűreinkbe takarítson is.
…úgy fogjuk találni – ámbár a sorsnak s vak szerencsének is nagy befolyása van -, hogy legtöbbnyire felemelkedések oka az egészséges agyvelő s a tudományok szoros rendszabási…
Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazámfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni, valaha mik voltunk, de inkább átnézni, idővel mik lehetünk, s mik leendünk.
A Múlt elesett hatalmunkbul, a Jövendőnek urai vagyunk.
Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; én azt szeretem hinni: lesz!
A való pedig, akárki mit mond, többet ér a képzeletnél.
Az emberi halhatatlan lélek s annak legfőbb széke, az emberi agyvelő jeleli ki a kultúra ösvényét, s csak az bírja a nemzeteket lehető legmagasb civilizációi fokra és semmi egyéb!
Bízzunk magunkban, bízzunk erőnkben, készületlen azonban soha ne lépjünk síkra, s erőnkkel jobban gazdálkodjunk, mint eddigelé…
Oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni.
Bizonyosan testére és így egész személyére nézve tökéletesb ember az, ki több gimnasztikai ügyességgel bír.
Az emberi nem a legkevésbé sem gyűlöli az önkényt, magában véve: nagyon könnyen képes azzal megbarátkozni, sőt meg is szeretheti azt … s ha az emberek, részint ösztönből, részint ésszerű okoknál fogva az abszolút kormányformát kárhoztatják, ez legtávolabbról sem ellenszenvből történik, hanem azon természetes okból, mivel az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendesen karöltve jár az ostobasággal.
Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt; a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre.
Ki igen sokféle akar lenni, alig lehet tökéletes egyféle.
Ki a közönségnek akar használni, legelső kötelessége: magárul egészen elfelejtkezni.
Tapasztalást pénzért venni vagy hagyományképpen kapni nem lehet – fizetni kell azért mindég és mindegyiknek.
Becsület nélkül az Istennek minden adományai keserűk.
Élőrül élők közt nincs igazságos ítélet.
Minden ember szereti az igazságot, de becstelen csak magának, a becsületes ellenben minden felebarátinak.
Nem elég mai időkben törvényeket írni, de azok iránt szimpátiát is kell gerjeszteni.
A magyarnak mindenkori s most is legnagyobb ellensége – a magyar.
Csak az a valóságos bölcs Hazafi, ki lehetőt kivár, s jól tudván, hogy az ember gyenge léte miatt se felette boldog, se határtalanul boldogtalan nem lehet, a középúton jár…
Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szívében!
Nem az cselekszik bölcsen, ki hazaszeretetét abban helyezheti, hogy minden idejét annak dicséretére pazarolja, hanem inkább az, ki hátramaradását fejtegeti, s boldogításában elősegélleni fáradozik.
Azt mondani: „extra Hungarian non est vita”, hiábavaló s kacagást vagy szánakozást okozó beszéd … és mégis … van valami ki nem mondható, mi a nemesb embert ellenállhatatlan erővel csatolja hazájához, legyen az bár kopár mező, bár berkes lapány vagy hósivatag.
Tőlünk függ minden, csak akarjunk.
Mindég csak azon kötelességekrül szólunk, melyekkel szüleinkhez köttetünk, azokrul soha vagy ritkán, melyekkel gyermekeink iránt tartozunk, holott ezek még szentebbek.
Igen sokan pedig a jó régi időt siratják, a jelenrül egészen elfelejtkeznek, s azért ezt bölcsen nem is használhatják. Márpedig hacsak a régiség bája nem, egyéb bizonyosan semmi sem teheti előttünk kívánatosabbá Elődink idejét saját éltünk napjainál.
