Széchenyi István bölcseletei 5

  • Az Istenek megúnják érdemtelen, buta csoportokat boldogságra úgyszólván szüntelen kényszeríteni…
  • Tegye csak mindegyik maga kötelességét, s ne valami egyebet, hanem azt ugyan emberül.
  • Tanácskozzunk, fáradjunk s cselekedjünk, s csak ne kívánjuk még azt is, hogy a kormány érettünk szántson, vessen, s csűreinkbe takarítson is.
  • …úgy fogjuk találni – ámbár a sorsnak s vak szerencsének is nagy befolyása van -, hogy legtöbbnyire felemelkedések oka az egészséges agyvelő s a tudományok szoros rendszabási…
  • Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazámfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni, valaha mik voltunk, de inkább átnézni, idővel mik lehetünk, s mik leendünk.
  • A Múlt elesett hatalmunkbul, a Jövendőnek urai vagyunk.
  • Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; én azt szeretem hinni: lesz!
  • A való pedig, akárki mit mond, többet ér a képzeletnél.
  • Az emberi halhatatlan lélek s annak legfőbb széke, az emberi agyvelő jeleli ki a kultúra ösvényét, s csak az bírja a nemzeteket lehető legmagasb civilizációi fokra és semmi egyéb!
  • Bízzunk magunkban, bízzunk erőnkben, készületlen azonban soha ne lépjünk síkra, s erőnkkel jobban gazdálkodjunk, mint eddigelé…
  • Oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni.

Széchenyi István bölcseletei 4

  • A munkásság – lelki és testi – az egyedüli, ami az emberi boldogság legmagasb fokához vezethet bennünket.
  • Az emberi gyengeség a múltat s régit mindig nagyobb fénybe szokta állítani, mint a jelent és a jövendőt.
  • A szegénység, legalább a mostani világban, a szolgasággal határos.
  • Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.
  • Minden nép, egyet sem véve ki, csak magában, ti. fiaiban hordozza az élet s dicsőség vagy a halál s szégyen csíráját.
  • Hallgatni, mikor beszélni kell, szintoly nagy hiba, mint beszélni, mikor inkább hallgatni kellett volna.
  • . Egyes csak úgy lehet nyertes, ha nyertes a község.
  • Csak az erős szabad, és így csak az erős boldog.
  • A szerelem nem okoskodik; ha okoskodik, már nem szerelem többé.
  • Az állat és az ember közti különbséget semmi sem tünteti világosabban ki, mint az elsőnek pangó, a másodiknak haladó léte.

Széchenyi István bölcseletei 3

  • Bizonyosan testére és így egész személyére nézve tökéletesb ember az, ki több gimnasztikai ügyességgel bír.
  • Az emberi nem a legkevésbé sem gyűlöli az önkényt, magában véve: nagyon könnyen képes azzal megbarátkozni, sőt meg is szeretheti azt … s ha az emberek, részint ösztönből, részint ésszerű okoknál fogva az abszolút kormányformát kárhoztatják, ez legtávolabbról sem ellenszenvből történik, hanem azon természetes okból, mivel az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendesen karöltve jár az ostobasággal.
  • Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt; a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre.
  • Ki igen sokféle akar lenni, alig lehet tökéletes egyféle.
  • Ki a közönségnek akar használni, legelső kötelessége: magárul egészen elfelejtkezni.
  • Tapasztalást pénzért venni vagy hagyományképpen kapni nem lehet – fizetni kell azért mindég és mindegyiknek.
  • Becsület nélkül az Istennek minden adományai keserűk.
  • Élőrül élők közt nincs igazságos ítélet.
  • Minden ember szereti az igazságot, de becstelen csak magának, a becsületes ellenben minden felebarátinak.
  • Nem elég mai időkben törvényeket írni, de azok iránt szimpátiát is kell gerjeszteni.

Széchenyi István bölcseletei 2

  • A magyarnak mindenkori s most is legnagyobb ellensége – a magyar.
  • Csak az a valóságos bölcs Hazafi, ki lehetőt kivár, s jól tudván, hogy az ember gyenge léte miatt se felette boldog, se határtalanul boldogtalan nem lehet, a középúton jár…
  • Lenyesik szárnyamat, lábamon járok; levágják lábaimat, kezemen fogok járni; kiszakítják kezeimet, hason fogok mászni. Csak használhassak.
  • Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szívében!
  • Nem az cselekszik bölcsen, ki hazaszeretetét abban helyezheti, hogy minden idejét annak dicséretére pazarolja, hanem inkább az, ki hátramaradását fejtegeti, s boldogításában elősegélleni fáradozik.
  • Azt mondani: „extra Hungarian non est vita”, hiábavaló s kacagást vagy szánakozást okozó beszéd … és mégis … van valami ki nem mondható, mi a nemesb embert ellenállhatatlan erővel csatolja hazájához, legyen az bár kopár mező, bár berkes lapány vagy hósivatag.
  • Tőlünk függ minden, csak akarjunk.
  • Mindég csak azon kötelességekrül szólunk, melyekkel szüleinkhez köttetünk, azokrul soha vagy ritkán, melyekkel gyermekeink iránt tartozunk, holott ezek még szentebbek.
  • Igen sokan pedig a jó régi időt siratják, a jelenrül egészen elfelejtkeznek, s azért ezt bölcsen nem is használhatják. Márpedig hacsak a régiség bája nem, egyéb bizonyosan semmi sem teheti előttünk kívánatosabbá Elődink idejét saját éltünk napjainál.
  • …az öncsalás esztelenség.