Emlékszem, ahogy szaladtam haza az iskolából, iskolaköpenyben, hátitáskával, hátam mögött egy újabb fárasztó nappal, előttem pirítóssal és ribiszketortával. Emlékszem az otthon illatára – az illatra, melyet minden gyermek ott hordoz az orrában,akár egy elégedett kiskutya.
Emlékszem, ahogy a konyhában álltál kötényedben, és híreimet vártad.
És most itt vagyunk, egy idős hölgy és egy másik, túl a negyvenen, egy kávézóban ücsörögve, lábunk közé fogott bevásárlótáskáinkkal, a hét híreit kicserélve egymást közt.
Két ősz hajú hölgy a beavatatlan szemlélőnek, de számunkra ez csupán álca. Az iskolaköpenyek megkopott árnya. Egy felködlő kötényruha.
Az évek megváltoztattak bennünket – de közelebb is hoztak egymáshoz.
