Abból végy, ami kéznél van, mert bánat a szívnek távoli dolgok után vágyódni,kövesd e tanácsom.
Megrövidíteni nem jó jó embernek a bérét.
. Túlságos bizalom s a hitetlenség veszedelmes.
. Tőrbe ne csaljon az asszony sem, ringó derekával s hízelgő fecsegéssel, gazdag csűrt szimatolva, mert tolvajban bízik az ember, bízva a nőben.
. Hogyha valóban gazdagságra törekszik a lelked, így cselekedjél: munka után kezdd újra a munkát.
. …minden szerszámod készenlétben legyen otthon, hogy ne kérj mástól, s ha nem ad, szenvedj a hiánytól…
. …száll az idő, s nem hozza eredményét meg a munka. Hát ne halaszd holnapra vagy éppen holnaputánra, mert a henyélő ember meg nem tölti a csűrét, sem ki halasztja a munkát; mert a sikert a gyakorlat hozza, de súlyos gondokkal birkózik a lusta.
. Tétlen férfi, ki balga remények teljesedését várja, ha éléstára üres, vádolja magát csak.
Jókor, nyár derekán szolgáidat erre tanítsd meg: nem lesz mindig nyár, építsétek meg a pajtát!
. Jókor kell asszony-feleséget hoznod a házhoz, harminc esztendőt ha megértél, nem kevesebbet s nem sokkal többet, legjobb nősülni e korban.
Mindenben legjobb annak, ki megérti magától, hogy mi következik aztán és jobb végre hogyan jut.
. Mert ínség az örök vendég annál, aki tétlen.
. Arra az istenek is, meg az emberek is haragusznak, kit soha nem látnak dolgozni, akár a heréket, kik csak a dolgos méhek munkáján csemegézve élősködnek.
Gazdaggá tesz a munka, a nyájat is az gyarapítja, dolgozzál, s jobban kedvelnek az istenek akkor, és a halandók is, de a lustáktól iszonyodnak.
Nem szégyen dolgozni, de szégyen tétlenül élni.
Szükséget látó ember nem jó, ha szemérmes, bár a szemérmesség is szolgál néha javunkra, árt a szemérmesség, bátorságé a szerencse.
Hívd asztalhoz a hű pajtást, hagyd futni, ki gyűlöl, és aki legközelebb lakik, azt hívd meg legelőször, mert ha akármi esik meg majd a tanyádon, a szomszéd ott terem öv nélkül, míg felcihelődik a sógor.
Átok a rossz szomszéd, a derék szomszéd pedig áldás.
. Más kárán ne nyerészkedj, átok az ily nyereség csak.
Mindig csak kicsivel kell hozzátenni kevéshez, csak gyakran cselekedj így, sok kicsi sokra megy aztán.
„Ha majd a fehér álmok feketére válnak,
Ne keseregj, nyugodj bele szépen!
Ne kérdezd mi volt valamikor régen!
Ne mond, hogy az álom ábránd híve mivé lett,
S hogy Te ki voltál, s mivé tett az élet!
Ne zokogj ha egyszer vége van a nyárnak,
Ha majd a fehér álmok feketére válnak!”
/anonym/
Mosás, főzés, takarítás. Lukas zokni stoppolása. Továbbképzés, jogosítvány, interjúk és nyelvvizsgák. Telefonok, menetrendek. Szülői munkaközösség. Kenyér, tej, sajt, sonka, kekszek és persze a haleleség. Komputerek, dossziék, kéziratok, egerek. Sok tengerentúli fax és megíratlan levelek. Vállalati leépítés, balettvizsga, hörghurut. És a tévé, aminek mára ígérte az interjút.
Számlák és átutalások, egyezkedés a főnökkel.
Mondd, Anya, hogy a csudába boldogulsz el mindezzel?
Büszke vagyok arra, amit csinálsz. Szeretem, ami vagy. Ugyan kinek hiányzik egy Háztartásbeli Anyuka?
Mennyivel izgalmasabb így!
Nem tudom, hogy vagy képes engem is beilleszteni ennyi mindenbe. De megtetted. És megteszed. Annyi minden van az életedben, és én mégis tudom – ahogy tudtam, mindig is tudtam -, hogy számomra is marad épp elég hely.
Amikor még kicsi voltam és féltem a sötétben, mindig bejöttél hozzám, felkapcsoltad a lámpát, és megmutattad az ismerős tárgyakat a szobában – hogy azután leoltsd s villanyt és mellém ülj az ágyra a sötétségben, míg meg nem bizonyosodtam róla, hogy az árnyékok mozdulatlanná merevednek.
A papa mindig ragaszkodott hozzá, hogy csukd rám az ajtót, de Te mindig résnyire nyitva hagytad, hogy egy fénycsík beszűrődhessen a félhomályba – épp csak annyi fény, ami látni engedte, hogy senki sem ólálkodik az ágyam körül.
Bizonyos szempontból semmi sem változott. Szorongásom ugyan felerősödött azóta, és a világ még kevésbé tűnik bizonyosnak – de Te engeded a fényt a gondokra vetülni, hogy tisztán láthassak. Hogy bldoguljak a problémákkal – és ne meneküljek előlük.
Az Anya az a személy, aki akkor is meghall, ha némán pityeregsz párnáid közt.
Ha márnem tudod magadban tartani a bánatot, telefonálj haza.
A szerelem izgalmas dolog. De néha az embernek csak egy csendes konyhára van szüksége, egy csésze kávéra – és au Édesanyjára.
Az anyák telefonon keresztül is képesek letörölni könnyeinket.
Az anya olyan mágikus ragasztó, mely egybefogja az eltört dolgokat.
/Pam Brown/
Köszönöm, hogy elláttál versekkel és egyszerű melódiákkal, melyek kitartanak egész hátralévő életemben. Köszönöm, hogy elsőként mutattad meg nekem a naplementét. És sétáltál velem a szakadó esőben. És a fogcsikorgató hidegben. Köszönöm, hogy engedted hazahozni kavicsaimat, kagylóimat és lehullott faágaimat. Köszönöm, hogy otthont adtál békáimnak. Köszönöm, hogy megosztottad velem a lét izgalmait.
Köszönet a jó tanácsért: „Próbálkozz! Dolgozz keményen! És ha úgy sem megy, kezdj valami másba.” Sok szívfájdalmat megtakarítottál vele.
Köszönöm, amiért sosem mondtad: „Én megmondtam előre.” Vagy legalábbis nem túl gyakran.
Köszönöm, amiért mindig ott voltál. Nem erőszakosan. Nem tolakodóan. De mindig ott voltál. Hogy a nap huszonnégy órájában készen álltál tanácsaiddal – a köhögéssel, helyesírással, jó könyvekkel, foltok kiszedésével, Mozarttal, baráti ajándékokkal, keresztrejtvény-megfejtésekkel kapcsolatban.
Hogy csak néhányat említsek. Csomagoltál és jöttél, ha szükségem volt Rád. Egyetlen szó nélkül.
Válladon kisírhattam magam. Neked minden hírt elmondhattam. Veled mindig lehetett jóízűeket nevetni. Te sosem fogytál ki a szeretetből. Bármit is tettem. Soha.
/Pam Brown/
Az Édesanyák mindig tudják, ha forral valamit az ember.
Csakis az Édesanyák képesek postán keresztül öleléseket küldeni.
Az Édesanyák a futó javításokat a szó szoros értelmében futva végzik el.
Csakis egy Édesanya képes családot kovácsolni egy sor össze nem illő emberből.
Csak az Édesanyák képesek megtanulni, hogy gyermekeik szemével lássanak. Ha nem így lenne, bizonyára nem ácsorognának a legnagyobb hidegben, egy apró, ragacsos mancsot szorongatva, hogy megfigyeljék az útfúrók munkáját.
Csak az Édesanyák azok, akik akkor is megmondják az igazat, ha fáj.
Csak az Édesanyáknak vannak listáik. Melyek egyre csak szaporodnak. És dagadnak.
Az Édesanyák azok, akik mindig utánad kiáltanak, kezükben lengetve, amit elfelejtettél magaddal vinni.
Az Édesanyák mindig készenléti üzemmódban állnak.
/Pam Brown/
