Örök igazságok 1

  • „ A gonosz győzelméhez elég csak annyi, hogy a jóakaratú és jobb sorsra méltó emberek
    tétlenek maradjanak!”
    /Edmund Burke/
  • „Mindenki a maga módján álmodja meg az életét.”
    /France/
  • „A legnagyobb baj az, hogy aki angyal akar lenni, állattá lesz.”
    /Pascal/
  • „Az ember a maga útját járva sok mindenkit megöl maga körül, a nagy lángon égő pedig kétszeresen is megégeti mindazokat, akiket nagyon szeret, és halálra perzseli azok szívét, akiknek végzetük az, hogy igazán szeretik őt….. Az ember a maga útját járva sok mindenkit megöl maga körül. De mindeközben újabb szegeket ver a szívében hordott, egyre nehezebb keresztbe is.”
    /anonim/
  • „A hős nem attól hős, hogy nem fél soha. Aki bátor éppúgy fél, csak épp megteszi azt, amit kell, míg a gyáva képtelen erre…”
    /anonim/
  • „Az élet igazán lényeges kérdéseire nem egy igennel vagy egy nemmel kell felelnünk, hanem egész életünkkel.”
    /Víz László/
  • „Összetettnek azokat a dolgokat nevezzük, amelyeket nem értünk meg, de ez csupán annyit jelent, hogy hibás gondolatmenettel közelítettük meg.”
    /Tsutomu Shimoumra, Takedows/
  • „Aki túl komolyan veszi önmagát az könnyen nevetségessé válhat, aki viszont mindig képes nevetni önmagán, az soha.”
    /Vaclav Havel/
  • „A más szabadságát tisztelni, aki szabad akar lenni.”
    /Kazinczy Ferenc/
  • „Csipetnyi humor elég ahhoz, hogy meggyőződj: az az idegen arc egy-egy embertársadat takarja.”
    /Eva Hoffman, Exit into History/