Örök igazságok 6

  • „Az élet igazán lényeges kérdéseire nem egy igennel vagy egy nemmel kell felelnünk, hanem egész életünkkel.”
    /Víz László/
  • „Összetettnek azokat a dolgokat nevezzük, amelyeket nem értünk meg, de ez csupán annyit jelent, hogy hibás gondolatmenettel közelítettük meg.”
    /Tsutomu Shimoumra, Takedown/
  • „Aki túl komolyan veszi önmagát az könnyen nevetségessé válhat, aki viszont mindig képes nevetni önmagán, az soha.”
    /Vaclav Havel/
  • „A más szabadságát tisztelni, aki szabad akar lenni.”
    /Kazinczy Ferenc/
  • „Csipetnyi humor elég ahhoz, hogy meggyőződj: az az idegen arc egy-egy embertársadat takarja.”
    /Eva Hoffman, Exit into History/
  • „A változás nem csupán az élet nélkülözhetetlen elem – az maga az élet.”
    /Alvin Toffler/
  • „Azok akik valamiben sikert értek el, és erről beszélve nem említik a szerencsét, becsapják magukat.”
    /Larry King, USE Today/
  • „Egy barát olyan, akár egy téli lámpa: minél régebbi a barátság, annál erősebb a fény.”
    /Roger Rosenblatt, Time/
  • „Tisztességes az, aki bevallja magának az igazságot. Becsületes az, aki másnak is bevallja az igazságot.”
    /Spencer Johnson, „Yes”or „No”/
  • „Az embereket általában nem zavarja a bírálat – feltéve, hogy az nem rájuk vonatkozik.”
    /Sziczan L. Wiener/

Örök igazságok 5

    REMARQUE, ERICH MARIA – A diadalív árnyékában

  • „A szerelem árnyéka hajol fölém magányosan és szomorúan, mert kiűzték a múlt védett paradicsomából, én meg töprengek, reszketek, a múlttal viaskodom, mintha rajta lennék örök időkre, és nem volna már jogom..”
  • „Az ilyen asszony ha iszik: csak iszik. Ha szeret: csak szeret. Ha elcsügged: a kétségbeesés martaléka. És ha felejteni kezd, tökéletesen elfelejt mindent.”
  • „Egy hét az örökkévalóság, ha az ember igazán boldogtalan. Annyira éreztem a boldogtalanságot minden porcikámban, hogy egy hét alatt teljesen kimerültem. Boldogtalan volt a hajam, az ágyam, még a ruhám is. Úgy tele voltam boldogtalansággal, hogy minden egyéb megszűnt számomra. De mire ideáig jutottam, a boldogtalanság már nem kínzott többé. Nem maradt bennem más, csak halálos kimerültség. És akkor az egésznek már vége is volt”
  • „Pedig mennyi minden egyéb lehet benne. A félelem, hogy az ember magára marad, az inspiráció, amit egy másik lélektől kapunk, ingadozó önbizalmunk alátámasztása, fantáziánknak egy másik lélekben való megcsillogtatása, és még sok egyéb, ki tudná felsorolni valamennyit?”
  • „Tudta mit jelent az önfeledt percek elragadtatása, a mámor kísérő zenéje, mely többnyire nem a szív mélyén szólal meg, csupán az érzékek húrjain”
  • MERLE, ROBERT- Üvegfal mögött

  • „Mihelyt azt mondjuk: „én”, máris a hazudozás küszöbén állunk. Mihelyt belekezdünk az önéletrajzunkba, máris magyarázkodunk. Mihelyt vallani kezdünk, máris költők vagyunk.”
  • „Minden öröm kifolyik az életemből, mintha szitába öntenék, és nem marad helyette semmi, csak a hiányérzet, a kötelesség, az erény. Ha ilyen az élet, húszéves fejjel, hát érdemes egyáltalán?”
  • „Olyan volt, mint egy virág, amely az első napsugárra kibontja szirmait, nedves, rezgo kelyhével issza magába a meleget”

Örök igazságok 4

  • „A népszerűség a halhatatlanság apró pénze”
    /Heltai Jenő/
  • „A műemlékek közös sorsa, hogy a kutyák lepisálják őket. A műemlékek közös sorsa, hogy a kutyák lepisálják a talapzatot.”
    /Márai Sándor/
  • „A feladat száz könyvet megmenteni. Most mindegy, hogy az ostromlott városból, vagy az ostromlott világból. Olyan száz könyvet, amelyből, ha minden más könyv elveszne, az emberiség irodalmának vonalát nagyjából helyre lehetne állítani.”
    /Hamvas Béla/
  • „Csak két dolog végtelen, az univerzum és az emberi ostobaság – az előbbiben nem is vagyok biztos.”
    /Albert Einstein/
  • „A vidám nők gyakrabban gyógyulnak, mint a szomorúak”
    /Galeneus/
  • „Több eséllyel, szilárdsággal, kitartással, tán lett volna belőlem valami, de ez hiányzott mindig. ”
    /Mikszáth Kálmán/
  • „Öregszik a föld, kezdik itt hagyni a nagy állatok, a nagy fák, a nagy szenvedélyek.”
    /Mikszáth Kálmán/
  • „Akinek nincs humorérzéke az nagyobb gaztettekre is képes.”
    /Örkény István/
  • Az embernek először túl kell becsülnie azokat a dolgokat, értékeket, amelyeket szeret, mielőtt alá tudná becsülni azokat.”
    /anonim/

Örök igazságok 3

  • „Mi emberek nem az állatok hanem az Istenek örökösei vagyunk itt a Földön.”
    /Török Sándor/
  • „Tisztességes ember nem antiszemita, a többinek pedig tilos.”
    /Ungvár Rudolf/
  • „Ha az ember nem hal meg idejében, még rosszabb történik vele. Megöregszik.”
    /Jancsó Miklós/
  • „De jó volna, ha senki soha senkit nem kényszerítene semmire! Az már a boldogság előszobája volna.”
    /Dustin Hoffmann/
  • „Miért van az, hogy a körmünk nő, a fogunk viszont nem? Mert ha a fogunk is nőne, az ideges emberek még azt is lerágnák.”
    /Umberto Eco/
  • „Nem úgy látjuk a dolgokat, ahogyan vannak, hanem ahogyan mi vagyunk.”
    /Epiktétosz/
  • „Írni azért jó, mert általa az ember elmehet valahová, miközben otthon maradhat.”
    /Darvas Iván/
  • „Ha azt felelem: az „imázsomon” dolgozom, az esetleg őszinte válasz lesz, de nem rokonszenves. Rendes magyar ember az ország (vagy a nemzet) imázsán dolgozzon, ne a sajátján.”
    /Grendel Lajos/
  • „Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók!”
    /Örkény István/
  • „Mondd meg, mit álmodsz, s én megmondom, ki vagy.”
    /Friedrich Nietzsche/
  • „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.”
    /Lev Tolsztoj/

Örök igazságok 2

  • „Az ember a maga útját járva sok mindenkit megöl maga körül, a nagy lángon égő pedig kétszeresen is megégeti mindazokat, akiket nagyon szeret, és halálra perzseli azok szívét, akiknek végzetük az, hogy igazán szeretik őt….. Igaza volt az öregnek, akkor, ott, a Gangesz partján: az ember a maga útját járva sok mindenkit megöl maga körül. De mindeközben újabb szegeket ver a szívében hordott, egyre nehezebb keresztbe is.”
    /anonim/
  • „A hős nem attól hős, hogy nem fél soha.
    Aki bátor éppúgy fél, csak épp megteszi azt, amit kell, míg a gyáva képtelen erre…”
    /anonim/
  • „A könyvek birtokbavételének valamennyi módja közül a sajátkezű megírás a legdicséretesebb.”
    /Walter Benjamin, német irodalmár/
  • „A vágytól minden kivirágzik, a birtoklás mindent elhervaszt.”
    /Marcel Proust, francia író/
  • „Kis hibáinkat azért valljuk be, hogy elhitessük, nincsenek nagyok.”
    /Francios De La Rochefoucauld/
  • „A filmrendező az az ember, aki meg tudja kötni a lehető legjobb kompromisszumot.”
    /Szabó István, oscar-díjas filmrendező/
  • „Legyetek saját magatok lámpásai.”
    /Buddha/
  • „Minden rossz könyvtől öregebb leszek, és minden jó könyvtől fiatalabb. Nagyon kell vigyáznom… az én koromban!”
    /Mario Vargas Llosa/
  • „Mindenki rabbi, akihez a zsidók meghallgatásért fordulnak.”
    /I. B. Singer, a nagy jiddis (Nobel-díjas) elbeszélő/

Örök igazságok 1

  • „ A gonosz győzelméhez elég csak annyi, hogy a jóakaratú és jobb sorsra méltó emberek
    tétlenek maradjanak!”
    /Edmund Burke/
  • „Mindenki a maga módján álmodja meg az életét.”
    /France/
  • „A legnagyobb baj az, hogy aki angyal akar lenni, állattá lesz.”
    /Pascal/
  • „Az ember a maga útját járva sok mindenkit megöl maga körül, a nagy lángon égő pedig kétszeresen is megégeti mindazokat, akiket nagyon szeret, és halálra perzseli azok szívét, akiknek végzetük az, hogy igazán szeretik őt….. Az ember a maga útját járva sok mindenkit megöl maga körül. De mindeközben újabb szegeket ver a szívében hordott, egyre nehezebb keresztbe is.”
    /anonim/
  • „A hős nem attól hős, hogy nem fél soha. Aki bátor éppúgy fél, csak épp megteszi azt, amit kell, míg a gyáva képtelen erre…”
    /anonim/
  • „Az élet igazán lényeges kérdéseire nem egy igennel vagy egy nemmel kell felelnünk, hanem egész életünkkel.”
    /Víz László/
  • „Összetettnek azokat a dolgokat nevezzük, amelyeket nem értünk meg, de ez csupán annyit jelent, hogy hibás gondolatmenettel közelítettük meg.”
    /Tsutomu Shimoumra, Takedows/
  • „Aki túl komolyan veszi önmagát az könnyen nevetségessé válhat, aki viszont mindig képes nevetni önmagán, az soha.”
    /Vaclav Havel/
  • „A más szabadságát tisztelni, aki szabad akar lenni.”
    /Kazinczy Ferenc/
  • „Csipetnyi humor elég ahhoz, hogy meggyőződj: az az idegen arc egy-egy embertársadat takarja.”
    /Eva Hoffman, Exit into History/