REMARQUE, ERICH MARIA – A diadalív árnyékában
- „A szerelem árnyéka hajol fölém magányosan és szomorúan, mert kiűzték a múlt védett paradicsomából, én meg töprengek, reszketek, a múlttal viaskodom, mintha rajta lennék örök időkre, és nem volna már jogom..”
- „Az ilyen asszony ha iszik: csak iszik. Ha szeret: csak szeret. Ha elcsügged: a kétségbeesés martaléka. És ha felejteni kezd, tökéletesen elfelejt mindent.”
- „Egy hét az örökkévalóság, ha az ember igazán boldogtalan. Annyira éreztem a boldogtalanságot minden porcikámban, hogy egy hét alatt teljesen kimerültem. Boldogtalan volt a hajam, az ágyam, még a ruhám is. Úgy tele voltam boldogtalansággal, hogy minden egyéb megszűnt számomra. De mire ideáig jutottam, a boldogtalanság már nem kínzott többé. Nem maradt bennem más, csak halálos kimerültség. És akkor az egésznek már vége is volt”
- „Pedig mennyi minden egyéb lehet benne. A félelem, hogy az ember magára marad, az inspiráció, amit egy másik lélektől kapunk, ingadozó önbizalmunk alátámasztása, fantáziánknak egy másik lélekben való megcsillogtatása, és még sok egyéb, ki tudná felsorolni valamennyit?”
- „Tudta mit jelent az önfeledt percek elragadtatása, a mámor kísérő zenéje, mely többnyire nem a szív mélyén szólal meg, csupán az érzékek húrjain”
MERLE, ROBERT- Üvegfal mögött
- „Mihelyt azt mondjuk: „én”, máris a hazudozás küszöbén állunk. Mihelyt belekezdünk az önéletrajzunkba, máris magyarázkodunk. Mihelyt vallani kezdünk, máris költők vagyunk.”
- „Minden öröm kifolyik az életemből, mintha szitába öntenék, és nem marad helyette semmi, csak a hiányérzet, a kötelesség, az erény. Ha ilyen az élet, húszéves fejjel, hát érdemes egyáltalán?”
- „Olyan volt, mint egy virág, amely az első napsugárra kibontja szirmait, nedves, rezgo kelyhével issza magába a meleget”