Várd ezt a napot!
Az élet ő, az élet élete maga.
Kurta idejében
Léted minden igazsága és valósága benne:
A növekedés öröme,
A tett dicsősége,
A szépség ragyogása,
Hisz a tegnap csak álom,
A holnap csak látomás,
De ha jól éled, a ma boldog álommá tesz minden tegnapot,
És minden holnapot reménylátomássá.
Várd hát nagyon ezt a napot!
Így szól a hajnal köszöntése.
/Kálidásza/
Két dologra kell törekednünk életünkben: először arra, hogy megszerezzük, amit akarunk, másodszor arra, hogy élvezzük. Csak a legbölcsebb emberek érik el a másodikat.
/Dale Carnegie: Sikerkalauz II./
– Nálatok – mondta a kis herceg – az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
– Nem találják meg – mondtam.
– Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
– Minden bizonnyal – feleltem.
– Csakhogy a szem vak – tette hozzá a kis herceg. – A szívünkkel kell keresni.
/Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg/
– Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
– Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
– Az az idő, amit a rózsámra vesztegettem… – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért…
– Felelős vagyok a rózsámért – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
/Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg/
„…szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba.”
/Antoine de Saint-Exupery: Az ember földje/
Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret, mindig jelen van. Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a középpontja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar. Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire.
/Walter Trobisch levelezéseiből/
Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékokat neked.
A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaikra.
Azért létezem, hogy úgy éljem az életemet, ahogyan nekem örömet okoz.
Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak nevezi.
/Richard Bach: Illúziók/
Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem olyan vagyok. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál.
/Prisrin/
Te rendelkezel azokkal az ismeretekkel, hogy elkezdheted most, és ne felejtsd el, MOST!
Az erő, a siker ott marad azokban a dolgokban, amiket nem csináltunk meg, azokban a barátságokban, amiket sosem kötöttünk, azokban a szerelmekben, amelyeket elmulasztottunk, azokban az ötletekben, amiket sosem aknáztunk ki, amelyek megvalósítására semmit sem tettünk.
Ha csináltuk volna ezeket a dolgokat, lenne hatalmunk, erőnk.
Cselekvés! Cselekvés! Cselekvés!
Meg kell tennem, ezért meg is tudom tenni!
Kozmikus törvény, emlékszel? A hasonszőrűek vonzzák egymást. Te csak legyél, aki vagy, csendes, egyenes, világosfejű. A dolog önműködő: ha azt adjuk, amik vagyunk, ha minden percben megkérdjük magunktól, valóban azt akarjuk-e tenni, amit tenni készülünk, és csak akkor tesszük, ha a válaszunk igen, akkor automatikusan el fognak kerülni bennünket azok, akiknek nincs mit tanulniuk az olyanoktól, amilyenek mi vagyunk, és vonzani fogjuk azokat, akiknek van, és akiktől nekünk is van tanulnivalónk.
/Richard Bach: Illúziók/
Senki sem figyelmezteti a fiatalokat, hogy kövessék Ádám példáját. Ő addig várt, míg Isten meg nem látta mire van szüksége. Utána elaltatta Ádámot, elkészítette társát, és odavitte hozzá. Nekünk is jobb lenne így aludni Isten akaratában. Csak ilyen módon tudjuk elfogadni azt, akit Ő vezet hozzánk az általa alkalmasnak tartott időben, ha az a terve, hogy élettársat adjon nekünk. Sajnos ehelyett görcsösen keressük élettársunkat, mint mohó vérebek mindent és mindenkit mérlegre teszünk, akit csak meglátunk. A probléma úgy betölti egész gondolkodásunkat, hogy már nem is tudunk másról beszélni, ha egymás között vagyunk. Igaz, egy fiú nem törölheti ki tudatából a nőket, de úgy kellene gondolnia rájuk, ahogy Isten akarja: mint testvérre, és nem mint edzőtársra.
/Jim Elliot/
Csak egyszer élek ezen a világon. Most kell tehát megtennem minden jót, amit bárkinek megtehetek; most kell segítenem másokon, ahol segíthetek. Nem akadályozhat semmi, nem szabad elhanyagolnom, mert csak egyszer élek ezen a világon.
/Dale Carnegie: Sikerkalauz/
Nem az a fontos, hogy meglássuk, ami a távol ködébe vész, hanem hogy megcselekedjük, ami most előttünk áll.
/Dale Carnegie: Sikerkalauz/
A mai nap az a holnap, amin tegnap aggódtál.
/Dale Carnegie: Sikerkalauz II./
Mindenki képes a terhét cipelni, akármilyen nehéz is, estig – írta Robert Louis Stevenson. – Mindenki el tudja végezni a munkáját, akármilyen nehéz is, egy nap. Mindenki képes kedvesen, türelmesen, szeretően, tisztán élni, míg a nap le nem megy. És az élet csak ennyiből áll.
/Dale Carnegie: Sikerkalauz II./
Békét nem hozhat neked semmi, csak önmagad.
/Dale Carnegie: Sikerkalauz II./
Az ember rájön, hogy amint megváltoztatja gondolatait a dolgokról és más emberekről, a dolgok és más emberek megváltoznak vele szemben… Az ember nem azt vonzza, amit szeretne, hanem ami rá hasonlít… Az istenség, amely sorsunkat alakítja, mi vagyunk. Saját magunk… Amit az ember elér, az gondolatai egyenes következménye… Csak akkor emelkedhetünk fel, győzhetünk és lehetünk sikeresek, ha gondolatainkat is felemeljük…
(Dale Carnegie: Sikerkalauz II./
A Teremtés Könyve szerint a Teremtő az egész világ urává tette az embert. Hatalmas ajándék. De én nem ilyen királyi előjogokra vágyom. Csak annyit szeretnék, ha önmagam ura lehetnék – gondolataim, félelmeim, tudatom és lelkem ura. És csodálatos tudni azt, hogy hihetetlen mértékben ura is lehetek mindezeknek, amikor csak akarom, ha irányítani tudom a cselekedeteimet – amelyek reakcióimat irányítják.
/Dale Carnegie: Sikerkalauz II./
Az okos ember nem kis butaságokat követ el.
/Goethe/
Nem tudunk tiszta szívből szeretni valakit, akivel még sohasem nevettünk együtt.
/Agnes Repplier/
Legyen bátorságod az élet nagy csapásainak az elviseléséhez, és türelmed a kicsikhez, és mikor szorgalmasan elvégezted napi munkád, térj nyugodni békében. Isten szeme mindent lát.
/Victor Hugo/
Még ha biztosan tudnám is, hogy a Föld holnap darabjaira hullik, mégis elültetném az almafámat.
/Martin Luther/
Aztán így szólt egy tanító:
„Beszélj nekünk az igazságról!”
És ő ekképp felelt:
” Senki sem tud új igazságot felfedni előtted, csak azt, ami már elméd hajnalán dereng. És ha valóban bölcs, nem kényszerít, hogy Tudása Házába lépj, hanem saját elméd küszöbére vezet. És ha mindannyitok egyedül is áll Isten tudásában, úgy kell egyedül állnotok saját isteni tudásotokban és a világ megértésében.”
/Kahlil Gibran/
Minden nevetés nélkül töltött nap elvesztegetett idő.
/Charlie Chaplin/
A Csend az örökkévalóság alkotórésze. A világ elmúlik, de a Csend megmarad, azért érezzük azt, hogy mérhetetlen erő és el nem érhető bölcsesség rejlik a Csendben.
Széchenyi Zsigmond
Amíg az ember elfogadja a megszokottat, addig állandó kétségek rabja lesz, de ha helyet ad egy józan kétely csábításának, végül rátalál az Igazságokra.
/Sir Francis Bacon/
A bölcsek többet tanulnak a bolondoktól, mint a bolondok a bölcsektől.
/Marcus Porcius Cato/
„Szeretem az ördögöt, szegény mindig veszít…”
/Jack Nickolson/
„Intelligenciánk csupán arra szolgál, hogy észérvekkel támasszuk alá, amit akaratunk vagy ösztönünk diktál.”
/Jorge Louis Borger/
„… vajon a természet törvénye aláveti-e a nőt a férfinak? Nem… a természet sosem hozott ilyen törvényt. Az uralom, melyet rajtuk gyakorolunk, valóságos zsarnokság; ők is csak azért törődnek bele, mert szelídebbek, tehát emberségesebbek és okosabbak nálunk.”
/Montesquieu/
„Minél emelkedettebb jellemű egy nő, annál borzalmasabbak a kitörései.”
/Stendhal/
„Akik méltatlanul bánnak a nőkkel, azok kapják tőlük a legtöbb gyöngédséget- a nők azokkal a legkomiszabbak, akik a legalázatosabban viselkednek velük.”
/Thackeray/
A szemezés nem mindig működik, már csak annál az egyszerű oknál fogva
sem, hogy a nők szeme nem a mellükön van.”
Az agysejtek folyamatosan elhalnak. Bezzeg a zsírsejtek…
„A kíváncsi ránéz valamire, és azt kérdi: „Miért?” Az alkotó megálmodik valamit, és azt kérdezi: „Miért ne?””
/Fernando Dbamária, Tomar/
„Szüntelenül tartsd szem előtt, hogy ki vagy, legyen rá gondod, hogy megismerd magadat; ennél nehezebb el sem képzelhető.”
/Miguel da Cervantes, Don Quijote/
„Az élet olyan iskola, melyben a kudarc többre tanít, mint a siker.”
/Goethe/
„Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, s azt a valamit bármi áron is el kell érnünk.”
/Madame Curie/
„Úton lenni boldogság, Megérkezni a halál!”
/Hobo/
„Nem azok a legfontosabb emberek, kiknek jelenlétét mindig észrevesszük, hanem kiknek hiányát nagyon is megérezzük.”
„Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja…!”
„Normális ember nem féltékeny, mert akit félteni kell, azt nem szabad szeretni!”
„Egyetlen ideált sem szabad megvalósítani. Akkor vége. Csak maradjon fönn, a felhők között. Úgy hat és úgy él.”
/Kosztolányi Dezső, Édes Anna/
„Minden bizonnyal létezik egy láthatatlan világ. Csak az kérdés, mennyire van a városközponttól, és hánytól tart nyitva.”
/Woody Allen/
„Ha megpróbáljuk belefojtani a szót valakibe, azzal nyíltan elismerjük magasabbrendűségét.”
/Joseph Sopran/
„Attól a naptól fogva, hogy az emberek nem fordulnak hozzád a gondjaikkal, már nem te vagy a vezetőjük.”
/Colin Powell, My America Journey/
„A kérdések 80% álcázott kijelentés.”
/ Oprah Winfrey /
„Ne félj a tökéletességtől úgysem éred el.”
/Salvador Dalí/
„Az aggodalom kevesebb munkával jár, mint tenni valamit azért, hogy ne kelljen aggódni. A Földet mindenki meg akarja menteni, de a mamának senki nem akar segíteni elmosogatni.”
/P.J.O’Rourke All the Trouble in the World/
„Egyesek kétszer követiek el ugyanazt a hibát. Mások okosabbak: új hibákat találnak, amiket elkövethetnek.”
/Edson Athayde, A Publicidade Sequndo o Meu Tio Olvavo/
„Az követi el a legnagyobb hibát az életben, aki állandóan attól fél, hogy hibát követ el.”
/Thomas Dewar/
„A megbocsátás igen értékes erény, pedig nem kerül semmibe.”
/Betty Smith/
„Aki arra büszke, hogy soha nem botlott meg, az soha nem próbált meg járni.”
/Rodolfo Gauna, Buenos Aires/
„A gondolkozás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen.”
/Henry Ford//
„Néha könnyebb az igent megtenni, mint a nemet kimondani.”
/Goda Gábor/
„A düh olyan tolvaj, aki ellopja a szép pillanatokat.”
/Joan Lunden/
„Ó, nyár! Mekkora a hatalmad, hogy szenvedünk tőled, de élvezzük a szenvedést.”
/Russel Baker/
„A büszkeséggel szerénység társul, nemes egyszerűség lesz, ha ostobasággal itatja át buta gőg.”
/Dorosmai János/
„Pesszimista ember még soha nem derítette ki a csillagok titkát, nem fedezett fel ismeretlen tájakat, s nem nyitott meg új kapukat az emberi szellem előtt.”
/Helen Keller/
„Minél kevesebbet ér valaki, annál kevesebbre tart másokat.”
/Jose Marosky/
„Az alvás, a gazdagság és az egészség valódi élvezetéhez időnként ezek hiánya is kell.”
/Jean Paul Richter/
„Jobb, ha 6 ember tud rólunk olyasmit, amire büszkék vagyunk, mint 60 millió valami olyat, amire nem.”
/Albert Brooks/
„Akiben zűrzavar van, zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van, rendet teremt maga körül.”
/Popper Péter/
„A boldog élet egyik titka a sok-sok apró öröm.”
/Iris Murdoch/
„A szemérem azt bizonyítja, hogy az erkölcs szexis.”
/Wendy Shalt/
„Nem kell megfogadni mások tanácsát ahhoz, hogy örömet szerezzünk nekik, elég csak kikérni.”
/Laurence J. Peter/
„A magányos félre való élet, az elzárkózás a világtól elzár a gondolkodástól is.”
/Kármán József/
„Tulajdonképpen sosem hittem benne, hogy a rossz dolgok valóban léteznek. Csak másképpen kell értelmezni őket, és nyomban megszűnnek.”
/Ottlik Géza/
„Tisztességes az, aki akkor is helyesen cselekszik, ha senki nem látja.”
/Jim Stovall/
„Nem akkor leszünk magabiztosak, ha mindig igazunk van, hanem akkor, ha nem félünk tévedni.”
/Peter T. Mcintyre/
„Az életen kétféleképpen lehet könnyedén végigsiklani: vagy mindenben hisz az ember, vagy mindent megkérdőjelez. Egyik esetben sem gondolkodik.”
/Alfred Korzybski/
„A humor hihetetlenül hatásos fegyver.”
/Carl Hiaasen/
„Őrizzük meg a természet szeretetét, mert ez az egyetlen út a művészet mind mélyebb megismeréséhez.”
/Vincent Van Gogh/
„Az igazságnak termékeny talajra kell hullania.”
/Paula D’ Arcy/