Ha panaszkodni akarunk, előbb
meg kell tanulnunk írni…
Tűrj békességgel, ezt papolta az
apáturunk is sokszor: boldogok
a békességesek, mert Isten fiainak
hívatnak, – úgy de tömve volt magának
a gyomra.
…a természet a szegényt
maga arra szánta, hogy szülessen, éljen,
dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és –
meghaljon.
Szép pénz; de adhatsz-é hát mindenik
szűkölködőnek?…
Ha mást nem adhatsz, úgy annál, kinek
adsz, még szegényebb vagy. Vigyázz, hogy egy
zsivány tömött erszényeiddel együtt
ne lopja el nagylelkűségedet.
. …úgy, ölni tudtok, jó urak: bezzeg
ha életet tudnátok adni, akkor
érdemlenétek meg az uralkodást
Uralkodás! Parancsolás! – Minő
más már csak ennek még a hangja is,
mint – engedelmeskedni – hát minő
ez még valóságában?
…sem a meg-
bántást, sem a jótéteményt soha
el nem felejti a magyar…
Ó, semmi sincsen oly gyalázatos,
mint visszaélni az asszonyi gyengeséggel!
Nevetni vagy pedig
könnyezni; ez mindegy az asszonyoknál.
. …a nemzet! – Ahány fő, szintannyi ész.
Kényes becsülete, mint a köntöse –
sértsd meg csak, öszvetörni kész; de adj
neki hirtelen vagy egy jó szót s világot
teremtve öszverontja ellenségidet.
…a magyar bor olyan,
mint a magyar barátság, – mentől óbb,
annál erősebb.
…mindenkor a legördögebb nadály
a súgdosó maga…
A repkedő kicsinyke lelkek oly
sokan donognak a világban, mint
a szúnyogok; de vajon hol van az
az ember, aki abban elhitetné
magát, hogy ő közikbe tartozik?
Ott van a haza,
hol a haszon – s miért ne húzzam azt?
Hisz, aminek meg kell történni, az
anélkül is megtörténik.
Sok férfiak – tudom magamról – az
olyat, ki könnyű győzedelmet ígér,
azért se szívelik : de légyen a
meghódítás nehéz, már akkor ők
csak puszta büszkeségből is belé
szeretnek.
Szabad tekéntet, szabad szív, szabad
szó, kézbe kéz és szembe szem, – minálunk
így szokta a szerelmes: aki itt
letérdel, az vagy imádkozik, vagy ámít!
Kevés ország van, hol annyi eladósodott s birtokából elélni nem tudó lenne, mint nálunk, hol van kevesebb élelmét eszével kereső, de hol több a féltudós? Mindennek lehet s van egyéb oka is; de legfőbb ugyan csak az egészséges életre való ész s valódi míveltség hiánya.
A nemzeti érzés a hazaszeretetnek – mondhatni – poézise.
. Rossz fejedelem csak rossz polgárok által s közt létezhetik.
…a társaság nem szenved kebelében lázadókat…
Istenért – ne gyanakodjunk, s ne gyanúsítsunk. Ki nem megy velünk mindig ugyanazon úton – ne tartsuk, ne hírleljük mindjárt ellenkező úton s más célra törekvőnek. Ugyanazon célra több utak is vezetnek, s ugyanazon út nem mindennek való. Nagy s szükséges polgári erény: mások iránti türelem s mások cselekvésének méltánylása.
Vezéri tulajdonoknak pedig egyik főbbike: hol nem szükség, nem vezérkedni s olykor vezetve vezér szerepet mással játszódtatni.
Gyanúsítás egyezségnek mindenütt sírt ás; de tágabbat s mélyebbet sehol sem, mint nálunk. Könnyen hivő, könnyen bízó s azért könnyen is csalódó s annyiszor csalatott nemzetünknek ugyanis bélyegző jelleme közé tartozik a gyanakodás. E nemzet kész valakit kis okért már felmagasztalni: de képzelt ok késszé teszi ugyanazt csakhamar sárral dobálni.
Nincs szánakodásra s egyszersmind nevetségre méltóbb, mint előítéletekkel terhelt s balvélemények mellett kardoskodó fiatal ember. Úgy nem illik ez korához, mint az elszánt fekete epéjű komorság, vagy a ronda fösvénység – oly rosszul áll neki, mint vénnek szerelmes ábrándozás s játszi bohóskodás.
. Tudás, ha nem fonák, minden helyzetben üdvös és soha sem káros. Megelégedésnek is – igazi s tehetség szabta korláton túl nem erőlködő tudás legbiztosb kútfeje. Még a rab is nyugodtabban hordja láncait s nem gyötri magát széttépésök hiú erőlködésével, ha azoknak szét nem szaggatható voltát igazán tudja.
Sors kénytelenségétől békében tűri el az ember azt, mi emberektől jőve tűrhetetlennek látszik.
Hazafit s polgárt s csak ezt kell minden emberből nevelni: mert aki ezzé nem válik, el van annak rendeltetése vétve…
Ne vessünk meg és el semmit azért, hogy régi: de hányjuk messze magunktól, ha rossz s már hasztalan, akármely régi is. Ne ragadjunk hévvel semmit is csak azért, mivel újság; de ha jónak ismerünk el valamit, fogadjuk buzgó részvéttel, bár ezelőtt híre-helye sem volt, vagy ha régebbjeink azt nem kedvelték is.
Az Istenek megúnják érdemtelen, buta csoportokat boldogságra úgyszólván szüntelen kényszeríteni…
Tegye csak mindegyik maga kötelességét, s ne valami egyebet, hanem azt ugyan emberül.
Tanácskozzunk, fáradjunk s cselekedjünk, s csak ne kívánjuk még azt is, hogy a kormány érettünk szántson, vessen, s csűreinkbe takarítson is.
…úgy fogjuk találni – ámbár a sorsnak s vak szerencsének is nagy befolyása van -, hogy legtöbbnyire felemelkedések oka az egészséges agyvelő s a tudományok szoros rendszabási…
Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazámfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni, valaha mik voltunk, de inkább átnézni, idővel mik lehetünk, s mik leendünk.
A Múlt elesett hatalmunkbul, a Jövendőnek urai vagyunk.
Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; én azt szeretem hinni: lesz!
A való pedig, akárki mit mond, többet ér a képzeletnél.
Az emberi halhatatlan lélek s annak legfőbb széke, az emberi agyvelő jeleli ki a kultúra ösvényét, s csak az bírja a nemzeteket lehető legmagasb civilizációi fokra és semmi egyéb!
Bízzunk magunkban, bízzunk erőnkben, készületlen azonban soha ne lépjünk síkra, s erőnkkel jobban gazdálkodjunk, mint eddigelé…
Oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni.
Bizonyosan testére és így egész személyére nézve tökéletesb ember az, ki több gimnasztikai ügyességgel bír.
Az emberi nem a legkevésbé sem gyűlöli az önkényt, magában véve: nagyon könnyen képes azzal megbarátkozni, sőt meg is szeretheti azt … s ha az emberek, részint ösztönből, részint ésszerű okoknál fogva az abszolút kormányformát kárhoztatják, ez legtávolabbról sem ellenszenvből történik, hanem azon természetes okból, mivel az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendesen karöltve jár az ostobasággal.
Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt; a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre.
Ki igen sokféle akar lenni, alig lehet tökéletes egyféle.
Ki a közönségnek akar használni, legelső kötelessége: magárul egészen elfelejtkezni.
Tapasztalást pénzért venni vagy hagyományképpen kapni nem lehet – fizetni kell azért mindég és mindegyiknek.
Becsület nélkül az Istennek minden adományai keserűk.
Élőrül élők közt nincs igazságos ítélet.
Minden ember szereti az igazságot, de becstelen csak magának, a becsületes ellenben minden felebarátinak.
Nem elég mai időkben törvényeket írni, de azok iránt szimpátiát is kell gerjeszteni.
A magyarnak mindenkori s most is legnagyobb ellensége – a magyar.
Csak az a valóságos bölcs Hazafi, ki lehetőt kivár, s jól tudván, hogy az ember gyenge léte miatt se felette boldog, se határtalanul boldogtalan nem lehet, a középúton jár…
Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szívében!
Nem az cselekszik bölcsen, ki hazaszeretetét abban helyezheti, hogy minden idejét annak dicséretére pazarolja, hanem inkább az, ki hátramaradását fejtegeti, s boldogításában elősegélleni fáradozik.
Azt mondani: „extra Hungarian non est vita”, hiábavaló s kacagást vagy szánakozást okozó beszéd … és mégis … van valami ki nem mondható, mi a nemesb embert ellenállhatatlan erővel csatolja hazájához, legyen az bár kopár mező, bár berkes lapány vagy hósivatag.
Tőlünk függ minden, csak akarjunk.
Mindég csak azon kötelességekrül szólunk, melyekkel szüleinkhez köttetünk, azokrul soha vagy ritkán, melyekkel gyermekeink iránt tartozunk, holott ezek még szentebbek.
Igen sokan pedig a jó régi időt siratják, a jelenrül egészen elfelejtkeznek, s azért ezt bölcsen nem is használhatják. Márpedig hacsak a régiség bája nem, egyéb bizonyosan semmi sem teheti előttünk kívánatosabbá Elődink idejét saját éltünk napjainál.
